Örökké a szívemben

Pontosan ma 2 éve, hogy anyuka lettem. Pontosan 2 évvel ezelőtt nálunk boldogabb pár nem volt a földön. Annyiszor elterveztem még élt, hogy mennyit fogok majd neki mesélni rólunk. Hogy hogyan jöttünk össze az apjával, milyen volt az életünk még mikor csak ketten voltunk, milyen volt amikor megtudtuk, hogy érkezik hozzánk, milyen amikor megszületett. Egy ideig naplót vezettem, de ahogy megszületett abbamaradt az írás, de mindenképp folytattam volna, ha időm engedi, mert ez lett volna az egyik ajándékom neki a 18. születésnapjára. Egy napló róla... 

Úgy döntöttem ezt a naplót megírom, hisz az együtt töltött 10 hónap szinte minden percére tisztán emlékszem. Engedjétek meg nekem, hogy ezt úgy írjam, mint ahogy neki szántam volna.

"Drága Kisfiam!

Eljött a nagy nap, 2016. február 29-e van, hétfő. Napok óta borzasztó hányinger gyötör, nem marad meg bennem semmi, rágyújtani sem tudok. Sejtem, hogy itt bizony én már nem vagyok egyedül, de mindenképp megakartam várni a teszttel Apát. Apa hazaért és én szinte repültem a mosdó felé... Nem kellett sokat várni, nem volt 2 másodperc és már ott is volt a 2 gyönyörű rózsaszín csík. Örültem nagyon, de felfogni nem tudtam. Apa se. Apa csak annyit mondott, hogy nagyon szeret bennünket és megsimogatta a pocimat. Péntekre kaptunk időpontot az orvoshoz. Olyan messzinek tűnt, hisz én már azonnal látni akartalak. Sajnos nem kellett várni péntekig, mert szerdán már elkezdtem vérezni. Megijedtem, csak azt hajtogattam, hogy nem akarlak elveszíteni. Az orvosunk azonnal fogadott és egyből felkiáltott mikor meglátott Téged ultrahangon, hogy "Timike! Itt van! Él!" és már fordította is felém a monitort, utána nem sokkal pedig hallhattam a szívverésedet is. Soha nem láttam szebbet akkor még, mint azt az édes kicsi mazsolát a képernyőn. Már akkor is gyönyörű voltál. Mondtam is az orvos barátunknak, hogy ugye Ő sem látott még ilyen szépet eddig, és lelkesen bólogatott. Haza nem mehettünk, bent maradtam a kórházban. Rettenetesen rosszul voltam, ami 15 hétig nem is múlt el. Egész nap abból álltam, hogy ettem, hánytam. Apa próbált poénkodni, de nem mindig volt őszinte a mosolyom.

Alig vártuk a 12 hetes ultrahangot, hogy megtudjuk, hogy minden rendben van e genetikailag, illetve, hogy mi lapul a lábad között. Olyan nagyot nőttél ilyen kis idő alatt, járt kezed lábad, de mindig azt csináltad, amit a doki kért. Szerencsére minden rendben volt az ultrahang szerint, és rátérhettünk a nagy kérdésre is, hogy fiú vagy e vagy lány? Nem kellett mondania a dokinak semmit. Láttuk. Akkora golyókat gyereknek én még sosem láttam, mondtuk is a doktornőnek ne törje magát, látjuk, hogy mi van ott. Megkönnyeztük. Apának dagadt a mellkasa a büszkeségtől, én meg örültem, hogy de jó, mert anyás leszel és én is kisfiút szerettem volna a szívem legmélyén. Minden ultrahang vizsgálatot alig vártunk, egyik mókásabb volt, mint a másik. Sosem felejtem el ahogy lobogott a magzatvízben a hajad, ahogy kortyoltad a magzatvizet, a gyönyörű talpacskádat, ami fél időtől kezdve a bordáim között volt, amit úgy nyomogattál, mint más a gázpedált. November elsejére voltam kiírva, de megbeszéltem Veled, hogy nem lenne baj, ha hamarabb kibújnál, mert egyrészt az orvosunk szerint teljesen érett vagy már, másrészt meg a terhesség kezdett tényleg terhessé válni, mert annyira nyomtad a bordáimat, hogy gyakran sírtam el magam, hogy csak egy percre vedd el onnan a lábad. A válaszod csak annyi volt erre mindig, hogy még bele is rúgtál egy nagyot, de akkor már legalább levegőt sem kaptam pár másodpercig. Kiszámoltam, hogy Apa október 10-én adja le az éjszakás műszakot, aznap alszik egy jó nagyot és akkor 11-én érkezhetsz is, de úgy, hogy folyjon el a magzatvíz, hogy tutira menjünk, illetve azt kértem még, hogy max. 6 óra alatt legyél meg. Majdnem minden bejött. 

2016. október 12-én reggel 6-kor felkeltem, hogy pisilnem kell, éppen kiléptem a frissen felújított szobából, leléptem a vadonatúj puha szőnyegről és azt éreztem, hogy bepisiltem. Mennyit vártam én erre! Annyiszor hallottam, hogy más kismamák milyen módokon tudtak bepisilni, gondoltam én, hogy 3 héttel a szülés előtt akkor ez nálam is pipa. Apa is felkelt, mert ugye valakinek meg kellett adni a kezdőlökést, hogy ki tudjak mászni az ágyból. Szóltam neki, hogy de jó, végre már én is bepisiltem, de egyébként meg tök kellemes érzés. Jött nézett, aztán szépen elkezdett készülődni, mert azért tudom a képességeimet és már annyi víz kifolyt belőlem, hogy egy elefánt is megirigyelte volna. Érdekes módon egyikünk sem pánikolt be. Tök nyugodtan készülődtünk, én még egy-két dolgot bepakoltam és hipp-hopp 45 perc alatt be is értünk a tőlünk 5 percre lévő kórházba. 

A kórházban felgyorsultak az események, egyetlen egyszer pánikoltam be, mikor megtudtam, hogy nem tud jönni az orvosom. Féltem, mert mást nem ismerek és benne bíztunk 100%-ig. Természetesen akartam szülni, mindaddig amíg meg nem kezdődött a vajúdás. Délután 1-kor már mondtam az ügyeletes dokinak, hogy én pont ráérek egy császárra, és felőlem már mehetünk is, mert én ezt már nem bírom. Mintha minden csontomat egyszerre akarták volna eltörni. A fájások között már szünet is alig volt, viszont haladni nem haladtunk sehova. Délután 2-kor pontosan ugyanott tartottunk, mint reggel 7-kor. Sajnálkozva mondta Igornak a doki, hogy ebből bizony császár lesz, én meg csak azt mondogattam, hogy nem kell a felesleges duma menjünk már, adják már az érzéstelenítőt. Apa egyébként egy hős volt. Már reggel mondta, hogy a vajúdásnál benn lesz, de a szülésnél kimegy. Gondoltam is, hogy csak hiszed... Hősiesen ott volt mellettem, 9 órán keresztül nézte, hogy sírok, visítok, jajjgatok, bunkó vagyok. Egyetlenegyszer mondott hülyeséget, amikor azt mondtam neki zokogva, hogy "Igor! Nagyon fáj!" Erre Ő azt mondta, hogy "Tudom." Ezt meghallva a szemeim kipattantak és valami sátáni hangon kiabáltam, hogy "ugyan honnan a francból tudnád" :)

2016. október 12. 15:27, szerda. Elérkezett a pillanat, éreztem, hogy cibálnak, húznak, aztán szépen 2 orvos belekönyököl a gyomromba, és utána semmi. Vége a fájdalomnak és csak kérdeztem, hogy hol vagy, miért nem sírsz? Olyan gyorsan történt minden, ahogy kivettek belőlem elvittek egy másik helységbe. Megijedtem, mert nem hallottam semmit, de hogy megnyugodjak kinyitották az ajtót és akkor meghallottam a számomra legédesebb hangot a világon, és közben megláttam Apát, ahogy engem néz. Rögtön megnyugodtam. Nem sokkal utána odahoztak hozzám, nyöszörögtél, de amint meghallottad a hangom azonnal megnyugodtál, és én alig láttalak a potyogó könnyeimtől és pusziltam a kis fejecskédet. 

Egy kicsit elvittek tőlünk, de aztán 2 óra hosszát hármasban lehettünk. Sosem felejtem el, ahogy Szandi hoz Téged, akivel később barátok lettünk, és bele tesz a karomba. Csoda szép voltál, és nagyon nyugodt. Olyan voltál, mint valami kis bölcs, nézegettél bennünket, néha beszundítottál, de látszott rajtad, hogy na végre itt vagyok, és nagyon jó helyen vagyok. Sokat kellett várni még lemehettem az osztályra, este 10 óra volt sosem felejtem. Engem Éva néni tolt az ággyal, Betti, akivel régebben egy baráti társaságba jártunk, szalad és nyom egy nagy cuppanósat az arcomra, majd pár perc múlva hozza a kis sárga plédbe göngyölt csomagot. Nagyot nevettem, mert sapkát adtad Rád, és amikor a kezembe adott Betti levette rólad. Gondosan oldalra fésült frizurát csináltak Neked a nővérkék. Volt miből, hiszen hatalmas és dús hajad volt. Sosem felejtem el, amikor megszólaltam. Csukva volt a kis szemed, de a hangomra elkezdted ráncolni a homlokodat és először úgy igazán rám néztél. Azt hiszem erre mondják, hogy bevésődtem. :D 

Embert próbáló hetek következtek, sokat kínlódtam a szoptatással, de nem adtam fel. Feltornáztam amennyire csak tudtam, de muszáj volt a tápszerhez is nyúlnunk. Ami persze nem baj, mert nekem a lényeg az volt, hogy egyél rendesen. Iszonyat bukós baba voltál, sajnáltalak, pedig látszólag Neked nem okozott törést, hogy ennyi kaja visszajön. Szerencsére bennünket a hasfájós korszak elkerült, de így is a végtelenségig ki voltunk merülve Apával. Persze, ahogy szerintem minden Anyuka, én is szar anyának éreztem magam, mert néha kiszaladt a számon egy-két szó, hogy nem igaz, hogy már kialudtad magad, hát még csak most tettelek le.

Újszülött korodtól kezdve imádtad az árnyékokat. Nézegetted, miközben mi Apával egy altatásnál kb. 40 km-t lesétáltunk a szobánkba, mert rájöttél, hogy Te egyedül nem tudsz elaludni, csak a kezünkben, hallgatva a szívverésünket. Ha véletlenül leültünk, méltatlankodva morogtál, hogy mégis csak milyen dolog ez. Az első perctől kezdve imádtad a fürdetést, szerettél a babakocsiba lenni, sétálni, és az autós utazás sem okozott problémát. Viszont öltözni, azt utáltál, mint minden rendes férfi ember. Elég hamar kialakult nálunk egy rendszer, amit egész jól tartottunk is. Mindig tudtad, hogy mi után mi következik. Sokat alkudoztam Veled, hogy talán 2 hónaposan elég nagy fiú vagy és alhatnál éjszaka többet is, mint az a 3 óra. Mert az oké, hogy Te 3 óránként eszel, de mire mindennel a végére értem én átlagosan 45 percet, max. 1 órát aludtam. Elkezdtem mondogatni Neked, hogy ha szereted anyát, akkor ma alszol 5 órát. És láss csodát, nem hittem a szememnek, amikor megnéztem az órát és tényleg 5 órát aludtál egyben. Azzal a 3 óra alvással soha olyan kipihentnek nem éreztem magam, mint akkor. 

Nagyon vártuk a karácsonyt. Az első, amit igazán nagyon vártunk. Apa vette át nálunk a főzés szerepét, még sütit is sütött. Ahogy jöttem le az emeletről, Veled a karomban elsírtam magam. Éreztem a konyhából kiáradó finom illatokat, és hallottam, hogy karácsonyi zene szól a szobából. Annyira meghitt volt, olyan tökéletes. Az első karácsonyunk hármasban. Leírhatatlanul boldogok voltunk. Mi egy mesekönyvet vettünk Neked, ami végig kedvenced maradt, Tőled pedig azt kaptuk ajándékba, hogy először végigaludtad az éjszakát. Hát kell ennél több? 

Olyan gyorsan teltek a napok. Minden nap vigyorogtunk Apával, mint a vadalma, mert ha az ember Rád nézett mosolyognia kellett. Minden nap kaptunk valami újat Tőled. Sosem felejtem el az első igazi mosolyodat. Pontosan 2 hónapos voltál. Fürcsi után játszottam a lábaddal, hogy "Fú, de büdi a lábad! Kinek büdös a lába?". Ez annyira tetszett Neked, hogy ha nem lett volna füled, körbe szalad a mosoly a fejeden. Innentől kezdve ez lett a varázsmondat. Bármikor kiejtettem a számon ezt a mondatot, azonnal vigyorogtál. Alapból is mindig mosolyogtál, de ezzel bárki kezében voltál, bármilyen helyzetben, ezzel a büdi lábbal mindig meg tudtalak nevettetni. A fotók nagy részén ezért nevetsz (egy titok, amire fény derült :D )

Öröm volt nézni, ahogy felfedezed a világot magad körül, ahogy észreveszed, hogy vannak kezeid, és még fogni is lehet velük, meg anya hajába kapaszkodni, aki nem mellesleg viccesen vonyít. Vagy amikor felfedezted és próbálgattad a hangod. Mennyit tudtál panaszkodni Nagyapának, mindenhez beszéltél. Apa erre azt mondta, hogy tiszta anyád vagy, be nem áll a szád :D. (Az igaz, hogy kívülről tiszta Apja volt, de természetre engem örökölt. Külsőleg csak annyit örökölt tőlem, hogy az arcocskáján jobb oldalt volt egy mosolygödör, de ha nagyon nevetett előbújt bal oldalon is. Illetve, ha savanyút evett kirázta a hideg.)

Hamar rájöttem, hogy melyik játékok a kedvenceid, melyik állat a kedvenced. Marikáéktól kaptál egy tigrist, Ő most is Veled van... Imádtad, akár csak az elefántokat. Az igazi első kacagás is az elefántnak szólt. Matricaként volt a falon, még Anett barátnőméktől kaptuk, mikor még pocakban voltál. Minden este jó éjszakát kívántunk az elefántnak, a zsiráfnak, a majmocskának, a zebrának. Mikor nagyobb lettél, meg alig bírtam kiszedni a kezedből, mert leszedted még egy ezredmásodpercre elfordultam, festéssel együtt, Apa legnagyobb örömére... :D Volt egy villogós, zenélő elefántod is, amit Nóriéktól kaptál, hihetetlen szerelembe estél vele, amíg el nem ejtettem és megszűnt zenélni... Kicsit több, mint 2 hónaposan feküdtél a pihenőszékben még én vasaltam, a tévében a Mickey egér játszótere ment. Amikor a mese a Mickey tánchoz ért visongtál, annyira tetszett. Én megtanultam és sokat bohóckodtam Veled, miközben táncoltam Neked. Itt kezdődött a nagy szerelem Mickey egérrel. Mikor nagyobbacska lettél elkezdtél táncolni. Képes voltál végig nézni az egész mesét, hogy amikor a végén járják a Mickey táncot Te is táncolhass.                                                                                                                         Nagyon szeretted a mesekönyveket is, Tomi bácsikádéktól kaptál egy nyitogatósat. Minden állatot ki lehetett nyitni, meg lehetett nézni, hogy mi van alatta. Petráéktól, bocisat kaptál, aminek az utolsó lapján csirkék voltak. Mindig végigvártad még mesélek a bociról és a birkákról, de kacagásba törtél ki, ha végre a csirkékhez értünk. Bár ez a csirke imádat megmaradt, mert Mamikáéknál, Irénkénél vagy Marikáéknál mindig tátott szájjal nézted őket, és vigyorogtál rájuk. Nagyszüleidtől kaptál labdát, volt egy kisebb, amit vittünk mindenhova. Eldobtad és kúsztál utána. Nagyapával sokat játszottatok így, siettél utol ne érjen és közben sikongattál.  Bár a Nagyapától kapott légycsapó is nagy kedvencnek számított. A bocis csörgőd és a kiskutya csörgő nélkül sehova nem indultunk. A teherautóddal sokáig tudtál játszani, csak forgattad a pici ujjaiddal a kerekeit és nézted, ahogy forog. Rendszeresen lopkodtad és kóstolgattad a popsitörlőt, amit tudtál, hogy nem szabad, de olyan boldogan lépdeltél a kanapé mellet, és hoztad oda nekem, hogy megmutasd sikerült kicsit megkaparintanod. A buborékfújó meg nem csak Neked volt kedvenced, hanem a vizslánknak is. Te fogtad, én fújtam, a kutya meg megette, de legalább szappan illatút lihegett.          

Mivel rengeteget voltam Veled egyedül, így a házimunkát is úgy tudtam megoldani, ha jössz velem. Egyszerűen fulladásig tudtál nevetni  teregetéskor. Annyira tetszett, hogy csapjuk, hogy hangja van, meg még szele is van. Mikor nagyobb lettél és már tudtál állni utánoztál. Sosem felejtem el, ahogy csapkodtad a kis cipődet, mintha ráznád ki, mint egy poros rongyot. A másik nagy kedvenc a textilpelusos játék volt. Szeretted, ha végighúzzuk a fejeden és addig nem is vettél levegőt, amíg alatta voltál. Ez volt a mi kukucs játékunk. Majd elrepültél örömödben.

Borzasztó nagy gondban voltunk a hason fekvéssel. Újszülött korodtól kezdve utáltad. Én nem erőltettem, ha 2 perc után sírtál gyorsan meglágyult a szívem. Aztán Apa egyszer csak beszigorított. 1 hétbe tellett, de sikerült. Onnantól kezdve meg már máshogy nem voltál hajlandó feküdni, csak hason. Apának adunk egy jó nagy piros pontot :D

Imádtam, azokat a pillanatokat, amikor Apa egy hét után hazajött és Te megláttad. Onnantól kezdve Anya le volt szarva. Ezek olyan pillanatok voltak, amire azt mondják, hogy még a seggelyuka is vigyorog az embernek, mikor megláttátok egymást. Neked is meg Apának is. Meg persze nekem is, mert én meg olvadoztam. Ritka jó Apukád van Kisfiam, sokan megirigyelhetnének. 

Apa nagyon sokat volt dolgozni. Igazából Ő fele annyi időt tölthetett Veled, mint én. 1 hét itthon, 1 hét munka. Kemény volt, de akkor valahogy elfogadtuk, hogy ez van. Főleg úgy, hogy azok közé az emberek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy tényleg szeretik a munkájukat. De a viszontlátás mindig hidegrázósra és könnyesre sikeredett, mármint Nekem. 

Imádtam ahogy Apa foglalkozik Veled, ahogy egyre jobban élvezi Ő is, hogy mennyi mindent lehet már Veled játszani. Én meg rendületlen fotóztam, videóztam. Így sikerült véletlenül videóra venni, hogy először megfordulsz. Nem hittünk a szemünknek, én bőgtem, mert annyira büszke voltam Rád. És csak most jöttem rá, hogy milyen kevés közös kép is készült Rólunk. Örök fájdalma lesz a szívemnek. 

Az életünkben elérkezett az az időszak is, amit szerintem minden szülő élvez. A hozzátáplálás. Hát Nálad az evéssel gond nem volt, kivéve, ha répa is szerepelt a menün. Azzal nem tudtál megbékélni. Sosem felejtem, ahogy megkapod az első kanál almalevedet. Még pislogni sem mertél, úgy meglepődtél. Aztán meg majd elrepültél. Onnantól kezdve, gondosan ellenőriztél bennünket, hogy rendesen ki legyen kaparva a kis tálkád. A kedvenced a brokkoli volt és az édesburgonya. Bármit hajlandó voltál megenni, ha édesburgonya volt mellette. De ahogy Te kunyiztál, úgy nem kunyizik senki, én meg ebben voltam szigorú. Táblázat szerint vezettem be az ételeket, és hiába nézted csorgó nyállal, ahogy én kolbászt eszek nem hatott meg. Azt sem felejtem el, hogy amikor a feldolgozott tejtermékeket vezettük be. Sejtettem, hogy nem lesz sétagalopp, mert én is érzékeny vagyok kicsit ezekre, de ahogy Te bekakáltál tőle, úgy nem kakált be senki. 4 kezes kaka volt. Még szerencse, hogy Apa akkor itthon volt. Ketten kellettünk hozzá. Te bent voltál a szobában, épp a kompból rendezted a nappalit, én a konyhában voltam, és ott éreztem már, hogy valahonnan nagyon brutál kaka szag jön. Gondoltam is, hogy na megint a csatorna. Aztán mikor bementem a nappaliba megtaláltam a szag forrását. Nem hogy a komp, de még a szőnyegre is jutott egy jó adag. Amint megláttál elkezdted mondani a magadét, mintha magyarázkodnál. Azt se tudtam, hogy vegyem le a fejedről a bodyt, hogy ne legyen a szép hajad kakás. Sajnos azt már nem tudtuk meg soha, hogy a következő sajtevésnél mit produkált volna a pocakod, mert lejárt az időnk.

Nálam nem volt büszkébb senki, mint amikor megtanultál kúszni. Ezt a telefonomnak köszönhetjük. Nálunk tabu volt a telefon. Soha nem adtuk oda Neked, ehhez végig tartottuk magunkat. Apával minden este videóhívással beszéltünk, mutattam Neked, hogy nézd, itt van Apa. Erre Te elkezdtél először kukacmozgásba jönni, utána pedig, mint egy kis kommandós. Azt gyanítom, hogy nem Apa miatt kezdted el, hanem a telefont akartad megkaparintani. Amikor először felálltál azt is véletlenül levideóztam. Onnantól kezdve nem volt megállás. Amint eljöttem mellőled, Te azonnal kiskommandósba kapcsoltál és jöttél utánam. Még a wc-re is. Az egyik kedvenc videóm is ott készült. Akkor épp kompban ültél, én meg a wc-n, Te pedig a pizsamámon lévő 3 gombot vizsgálgattad az ujjaiddal, közben folyamatosan sziszegtél, beszéltél. Aztán egyszer csak észrevetted a wc-papírt. Olyan sebességgel tudtad letekerni, hogy ha olimpián sportszám lenne, Te már 9 hónaposan aranyat nyertél volna.  

Nagyon szerettem a hajadat. Mikor megszülettél is sokat gyönyörködtem benne, hogy mennyire szép. Olyan jó puha volt és amikor elkezdett göndörödni én olvadoztam. A 10 hónap alatt annyi féleképpen állt, hogy már csináltam egy összeállítást a hajadról, ami elég mókásra sikeredett. Fájó szívvel, de eljött az a pillanat, amikor muszáj volt már megigazítani a frizurádat. Csak az elejét vágattuk, hogy ne lógjon a szemedbe, így úgy néztél ki, mint egy kis szerzetes. Eltettem ezeket a tincseket, itt őrzöm a dobozodban, az első tipegőddel együtt.

Szeretted a mondókákat, amihez használtuk a kezeidet is. A csipp-csipp csókát sokat játszottuk, és a kerekecske gombocskánál sem mindig tudtad kivárni, hogy beszaladjon a nyulacska a lyukba, már hamarabb elkacagtad magad. Szeretted, ha megettem a combodat, a popódat, az oldalad és nyújtottad a nyakad, hogy odaférjek belefújni. Szeretted, ha énekelek Neked, és ha táncoltunk. Az altatódat már akkor kiválasztottam, mikor még csak pocakban voltál. Az Anasztázia című mesében elhangzott Volt egy régi december című betétdalt. Bár sose gondoltam volna, hogy amikor utoljára énekeltük Neked, passzolni fog szinte minden sora a búcsúzáshoz. 

Nagyon szerettél az udvaron lenni, hintáztunk sokat, valami csoda folytán még én is belefértem és úgy mondókáztunk. Szedtük a málnát, bár Te mindig csak egy tálat kaptál, hogy játsszál vele. Együtt locsoltuk az almapaprika palántokat, hol a babakocsiból segítettél, hol amikor magamra kötöttelek fogtad velem együtt a slagot.

Imádtad a szőke, cicis néniket. Egyszer majdnem kimásztál a zebrán a kezemből, mert mögöttem állt egy ilyen csaj és átakartál menni hozzá. Kiabáltál a fiatal lányok után és produkáltad magad. Igazi kis nőcsábász voltál. 

Az első puklit a fejeden sem felejtem, sikerült úgy megfejelni a konvektort, hogy szépen feldagadt a szemed felett. De azt gyorsan sikerült orvosolni, sőt még tetszett is Neked, hogy fagyasztott borsót teszek rá. Nem igazán sírtál akkor sem, mikor véletlen belenyúltál a vasalóba. Én voltam figyelmetlen és őrült lelkiismeret furdalásom volt miatta napokig. Amikor bármiért is sírtál gyorsan megtudtalak nyugtatni a kutyánkkal. Mindig kérdeztem Tőled, hogy hol van Tökike, hova szaladt. Általában csak kétszer kellett megkérdezni, mert ez annyira elvonta a figyelmedet, hogy utána már nem győztünk kiabálni Tökinek, aki már rohadtul unta, hogy feszt az ablakhoz rángatjuk. Nagyon szerettétek egymást. 

Imádtam, a Veled töltött 10 hónap minden egyes percét. Olyan közvetlen voltál, és kedves mindenkivel. Pontosan ilyen gyereket álmodtam meg magamnak. Csupa mosoly voltál, nem volt szokásod hisztizni, és nagyon gyorsan tudtál alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, emberekhez. Nálad jobb gyereket kérni sem kérhettünk volna. Sosem fogom tudni meghálálni, hogy bennünket választottál, hogy a szüleid lehessünk. Te vagy a mindenünk. Köszönjünk a sok jót, amire tanítottál bennünket.

Mindennél jobban imádunk Téged Kisfiam! 

Szeretettel: Anya"

Most az érzéseimről szándékosan nem írtam, az egy másik bejegyzés lesz. Ez a nap most nem rólam szól, hanem Róla, mert neki van születésnapja. Egy kis kedves bejegyzéssel szerettem volna emlékezni erre a napra, bár még annyi mindent tudnék írni. Most nincs hely a siránkozásomnak, ha véletlen van benne, akkor bocsánat. 

Nem szeretem és én sem tudom mondani azt Botinak, hogy boldog szülinapot. Kikészülök, ha valaki ír nekem, hogy boldog szülinapot Botinak a mennyországba. Nem kell, mert fáj. Mert az első szülinapját már júliusban elkezdtem szervezni, hogy kit hívunk, hova menjünk, honnan rendeljem a dekorációt, mert ugye aznap még a jó Isten is Mickey egérnek öltözött volna. De nem tudtam befejezni a szervezést és Mickey egeret is csak a sírjára tudok már vinni. 

Én inkább képekkel emlékezem a szülinapjára. A facebookomon láthattok majd a legkedvesebb képeimből egy kis összeállítást. A közel 4000 felvételből nehéz volt kiválasztani azt a 100-150-et, amivel meg tudom mutatni Nektek, hogy micsoda kis Angyal élt közöttünk 10 hónapig. 

Nézegessétek, és emlékezzetek velünk együtt szeretettel Botikára.

Timi